Üdvözöllek, halandó!

A nevem D. Darkfield, és csapdába estem a saját őrült világomban.

Örökké s három napig...

Mosolygok, nem tudom, miért,
de mosolyt küldök valakiért.
Mosolyogsz, ne is tagadd,
s e két mosolyból rím fakad.

Mosolyra derült a szívem,
vidámságom reád hintem,
mindig ott ragyogjon majd,
ha magadba zársz egy csepp hajnalt,

mi elkísér az éjszakákon,
akkor is, ha nem találom,
merre vetett száz kalandod,
de megpihenne már az álmod.

Ott leszek, ha nem is látsz,
és vigyázlak majd, bárhol jársz,
mert mélyen a lelkembe égett
az, hogy féltlek s óvlak téged.

Talán képes lennék rá,
a szívem erőt ad hozzá.
Bár nincs hatalmam s fegyverem,
de felvértez, hogy vagy nekem.

És nem is kérnék érte mást,
egy mosolyt, egy szívdobbanást,
s ne is tartson semeddig,
csak örökké s három napig…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

tizennégy − tizenkettő =

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>