Üdvözöllek, halandó!

A nevem D. Darkfield, és csapdába estem a saját őrült világomban.

Cím nélkül

Kedves helynek tűnt a szíved,

eltévedtem, kérlek, hívj meg.

Bérelnék ott egy kis teret,

ha szeretnéd, s ha engeded.

Kulcsát soha el nem hagynám,

hogyha kéred, visszaadnám,

Nem leszek tán mindig veled,

de emlékem el ne feledd.

Teljenek bár hosszú évek,

s visszaréved majd a szíved,

tudd, hogy nem veszítettél el,

ott leszek, és hívnod sem kell.

Találj rám egy félmosolyban,

napfény ízű első csókban,

megtalálsz az ölelésben,

féltő, óvó érintésben.

Hallod minden dobbanásban,

hogyan visszhangzunk egymásban,

s ha álomra hajtod fejed,

együtt álmodom majd veled.

Végül súgd halkan a nevem,

hidd el, annyi elég nekem,

összeforr majd minden emlék,

te és én már csak „mi” lennénk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

5 × 3 =

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>