Megint egy németóra - II. felvonás

Günter visszatér

Ágika még utoljára az osztályra nézett azon a németórás délelőttön, és totálisan kisimult vonásokkal felkapta a táskáját.
– Ma Sönke tartja a németet, én pedig a tanáriban leszek. Mindent megbeszéltünk. Be fog nektek mutatkozni, és szeretném, ha ti is mondanátok pár szót magatokról. A tanár úr nem beszéli a nyelvünket… also, alles auf deutsch, bitte! Viel Spaß, und auf Wiedersehen! – Ezzel kiviharzott, és erőteljesen becsukta maga mögött az ajtót.
A teremben olyan csönd lett, mint mikor Boda tanár úrnál dolgozatot írunk. Se egy pisszenés, se egy hirtelen mozdulat, még arra is ügyeltünk, nehogy túl hangosan vegyünk levegőt… és csak bámultunk az ofő hűlt helyére. Azt hiszem, soha nem kívántuk még úgy, hogy visszajöjjön, mint akkor.
Günter továbbra is érdeklődéssel méregetett minket, s egyenként végigjártatta rajtunk a szemét. Aztán megmozdult, és két lassú lépést tett a félkör közepe felé. Bia azon nyomban remegni kezdett.
– Te, ez támad…
– Pszt…
– De komolyan, nem látod, hogy néz…?
– Bia, fogd be…
– Jézusom pont engem bámul…
– Akkor mi lenne, ha befognád..?
– …de nééééz, és röhögve fog széttépni…
Köhécselni kezdtem, és olyan elkínzottan szívtam be a levegőt, hogy Dart Vader is leköszönt volna a szégyentől, de ezzel magamra vonhattam Pszicho-Günter figyelmét.
– Oh, Gesundheit! – mondta mézes-mázasan.
De király, gondoltam. Ha most a Bia miatt engem fog kiszemelni, akkor abból harakiri lesz.
– D-Danke schön, Herr… izé… – mi is volt a neve? Hans Zimmer! Ja nem…
– Ich heiße Sönke Kempe! – felelte cukrosbácsi vigyorral, és krétát ragadva lekörmölte a táblára is. Nos, mindenesetre ez már haladás, a nevét tudjuk. Csakhogy adta magát a tökéletes szituáció egy kellemes kis beszélgetésre. Günter Sönke megint ránk emelte a tekintetét, majd vett egy mély lélegzetet, és…
– ..ichbineinlehrerund-ichkommeausschifferstadt-ichhabeeinefrau-wirsindverheiratet-undwirhabeneinbaby… – és csak mondta és mondta, és az első két perc után feladtam, hogy nyomon kövessen a fazon véget érni nem akaró önéletrajzi jellemzését.
undichliebeungarn… – fejezte be a hadarást olyan  5 perccel később. Az osztály meg se mukkant, a csendet szinte vágni lehetett. Már csak a hatásszünetet jelző tücsökciripelés hiányzott az összképből.
Aha, oké. És most mi van ilyenkor? De erre a kérdésre is jött a válasz.
– Wer möchte forsetzen? Alle Schüler werden drankommen.
Egy tucat szempár szegeződött rám, amikben egyetlen gondolat lebegett: miafrancvan?
Visszanéztem a többiekre, és arra gondoltam, hogy ha most ez a pasas mindenkit egyenként kivallat arról, hogy mi a neve, hol lakik, mi a vércsoportja meg ilyenek, akkor édes kevés lesz az, ha önként jelentkezem, mert úgyis sorra kerülne utánam mindenki más is. Hacsak el nem hitetem Güntivel, hogy az osztályban hárman torokgyulladásosak és beszédképtelenek, öten hirtelen megnémultak, a maradék meg amnéziában szenved… Günti szerencsére vette a lapot, és hozzátette:
– Ihr könnt es natürlich in das Heft beschreiben und danach vorlesen.
Éreztem, hogy eljött az én időm! Günti azt várta, hogy mindenki írjon egy bemutatkozást, amit aztán felolvas. Ezzel leadtam Biának a drótot egy gyors levél formájában: “Név, életkor, lakhely, hobbi, minden cullang. Szólj a Nórinak meg a Gerinek, ők segítenek odaát, és fedezik a félkör szemközti oldalát is. Te meg a Juli ezzel a csapattal lesztek. Ne hagyjátok veszni a Timit meg a Ricsikét, és vigyázzatok egymásra!” – “Mi? Egyedül írjunk fogalmazást? És te? Veled mi lesz?” – “Én…? Én megyek elsőként.” – “Mi? Nem! Hülye vagy? A fazon tök német, egyedül neked sem fog sikerülni!” – “De gyorsabban leírom, jelentkezek elsőnek, és majd próbálok improvizálni is, addig ti átnézitek, figyeltek, és felkészültök…” – “Francba!” – De Bia nem ellenkezett tovább, inkább sietett ismertetni a terv részleteit a többieknek is.
Az a helyzet, hogy nem dramatizáltam túl. Biztos voltam benne, hogy Günter óra után rohan Ágikához, hogy elmesélje a tapasztalatait, szóval mindenáron kézbe kellett vennünk az irányítást. A tervvel nem volt probléma, csakhogy Güntinek más elképzelései akadtak…
A tag vidáman összecsapta a tenyerét, amitől megugrottunk. Sejtettem, hogy lejárt az idő, így hát nem tehettem mást, mint hogy nagy levegőt vettem, s felkészültem rá, hogy válaszoljak a felhangzó kérdésekre:
– Kannst du beginnen? Wie heißt du? – És ekkor ért a meglepetés: Günti marhára nem hozzám szólt, hiába emeltem föl a kezem. Sajnos remekül szabotálta a dolgokat. Na, de akkor mégis kit nézett ki?
Felpillantottam, és akkor láttam meg Ricsike arcát. A szája remegett, amitől a fogai összekoccantak, vékony keretes szemüvege pedig elkezdett lefelé vándorolni az orrán. Szegény srác kis híján lefolyt a székről.
– Bitte? Wie heißt du? – Próbálkozott újra Günter, de Ricsike csak hangtalanul rebegett valami érthetetlenséget, és ettől gombóc nőtt a torkomban. Semmi kétség, ennek így nem lesz jó vége. Ricsi az ofőtől is parázott, aki előszeretettel kínozta őt, és támadt egy olyan baljós érzésem, hogy Ágika már előre lezsírozta Güntivel, kivel gyakoroltassa a társalgást. Naná, hogy nem velem! Kétségtelenül itt volt az idő, hogy beiktassuk a B tervet, és kezdetét vegye Ricsi közlegény megmentése. Úgyhogy meglazítottam fém tolltartóm mindkét csatját, vártam egy pillanatot, hogy kikerüljek Günter látómezejéből, aztán megragadtam, és egy elegáns mozdulattal a földhöz vágtam a dobozt, elérve azt a hatást, hogy az egész cucc éles csattanással a padlón landoljon!
Günter azonnal felkapta a fejét, és farkasszemet nézett velem. Most először olvadt le a vigyor a képéről, amit értetlenség és homlokráncolás váltott föl.
– W-Was ist passiert? Was machst du dort? – szegezte nekem. A többiek valószínűleg azt gondolták, teljesen hülye vagyok, de Ricsike csak beájult Timike karjaiba. A kérdés már csupán az volt, hogy’ a bánatba vágjam ki magam ebből a szituációból? Ráadásul németül…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

8 − három =

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>