Megint egy németóra

És Günter színre lép

Nem, nem és nem! Ez NEM velünk történik! – Értelmesebb gondolatokat, ha akartam volna, sem tudtam volna megfogalmazni azon a kora őszi németórán, amelyen Ágikánk valószínűleg úgy döntött, hogy most aztán jól kics*szik a németes bandával, és hogy végre minden átkozott percért megfizetünk, miközben ő végignézi, amint a lelkünk elég az alvilág tüzén. Márpedig, ha én úgy gondolom, hogy ultra nagy gáz van, akkor az már régen rossz. – Valahogy ezek az érzések kavarogtak bennem, mialatt bizalmatlanul végigmértem az ofő mellett álló magas, idegen alakot, aki bárgyú mosollyal pislogott ránk 80-as évekbeli szemüveg-klasszikusa mögül. Nem tudtam eldönteni, hogy ez a fazon most tényleg olyan boldog, mint tinki-winki abból az agysorvasztó gyerekműsorból, vagy egyszerűen csak be van tépve, és eleve azt hiszi, hogy pont abban a világban jár. Végül arra a megállapításra jutottam, hogy mégis az utóbbi állapot lehet a megoldás, mert amíg Ágika lelkesen magyarázott és bájcsevegett neki németül, a tag válasz helyett csak lassított felvétel módjára bólogatott, és továbbra is a tökéletesen lesokkolt és elképedt osztályt vizslatta.
– Ez ki fog minket nyírni… Tisztára pszichopata feje van… nézzetek már rá! – lehelte Bia, aki ezúttal a balomon ült. Juli, aki jobboldalt foglalt helyet, minden nyelvtudását elveszítette, és nemhogy németül, de jelen pillanatban magyarul sem volt képes megszólalni. Aztán mégis…
– Úgy néz, mint egy beszívott támadómenyét. Végünk van, Dorka, halloooood, végünk vahahahaaaaan! – Közben elhatározta, hogy cafatokra tépi a pólómat, legalább is úgy kapaszkodott a ruhámba, mint egy halálra rémült macska. Timike, aki sajnos már nem tudott elég közel ülni hozzám, most össze-vissza kapkodta a fejét Imi mellett.
A padok rendhagyó módon félköríves alakban helyezkedtek el az osztályteremben, így retro-pszicho-támadómenyét mindenkit jól látott és hallott. Az ofő izgatott monológjából sikerült kivennem az a pár mondatot, hogy “viel Glück”, meghogy “Ja, mein Handy ist da, du kannst mir telefonieren…” és végül: “Die Kinder wissen alles, und ich werde nicht zu weit sein…” – Miután a többiek észrevették, hogy elég furcsa arckifejezéssel szuggerálom Ágikát és a fickót, elhallgattak.
– Mi a francról dumál neki az ofő? – Hallatszott Nyakas türelmetlen kérdése. – Mondjá’ má’ valamit, vagy szétcsapom a Ricsike fejét…
– Fogd be, kretén! – csikorogtam, aztán összenéztem a csapattal. – Le akar lépni. Az ofő itt akar minket hagyni ezzel a..
– Günterrel! – Sietett válaszolni Juli.
– Ja, Günterrel… – Mivel a neve túl röhejesen hangzott, ki kellett találnunk valami jobbat, az osztály pedig közös megegyezéssel a Günterre szavazott, ami ugyan nem volt kevésbé béna, de legalább könnyen meg tudtuk jegyezni.
Szóval így állt a helyzet. Ágika lepasszolt minket egy vendégtanárnak, akit alig egy héttel korábban ismertünk meg az évnyitó ünnepségen. Nem is ez lett volna a gond, hanem az, hogy a fószer egyetlen árva szót sem nyökögött magyarul, kizárólag németül, azt is valami észak-német dialektusban, ráadásul Ágika az első adandó alkalommal lecsapott rá, hogy az ő 12/c osztályába látogasson el először. A terv idáig nem is tűnt gyilkosnak, csakhogy ofőnk remekül eltervezte, hogy a következő 3 hónapban az új tanár fogja megtartani helyette a németórákat, mi meg éljük túl. És hogy mégis hogy a fenébe történhetett velünk ilyen?

*
/7 nappal, 1 órával és 1 Günterrel korábban

Az iskola előtti udvar zsúfolásig telt az új és régi VSZK-s diákokkal. A gólyák matrózblúzban, fekete-fehér szoknyában, nadrágban és ingben feszítettek. Valakin csokornyakkendő is volt, és valami idióta kokárdát is aggatott magára. A felsőbb évesek már nem csaptak ekkora felhajtást, viszont a csini ruci, belőtt séró meg a “jaj-szijja-szívem-de-jól-nézel-ki-cupp-cupp-adj-még-egy puszit-cupp” és a “cső-te-gyökér-mivanveled-semmi-adjámá-rágót-ja-teis-ittvagy-aha-akkor-szevasz-ezazévis-totálszívás-lesz” ki nem maradhatott egyik csoportosulásból sem. A kezdeti nehézségek után az igazgató belefoghatott a szövegelésébe. Nem volt semmi újdonság, leszámítva, hogy a diri kollektíve mindenkit Csillagvirágnak és Bélának vagy Gézának hívott, attól függően, melyik nemhez tartozott a delikvens. – Azt ugyanis még elsős korunkban megtanultuk, hogy ő nem hajlandó megjegyezni a neveket, és a fenti megoldás tökéletesen funkcionált a megszólításokat illetően. – Tehát most sem tett kivételt, és nyomatékosan kérte az iskola minden Csillagvirágát és Béláját, hogy a legjobb tudása szerint teljesítse az évet. Itt már kezdtük azt hinni, hogy vége is az évnyitónak, csakhogy drága dirink még tartogatott egy meglepetést.
Váratlanul kiemelkedett a tanári kar közül és nyurga, vékony pasi. Rövidre nyírt, bongyori hajához rémesen retro szemüveget viselt, és valami titokzatos oknál fogva szünet nélkül vigyorgott. Az igazgató rögvest bemutatta a friss húst, akiről kiderült, hogy Németországból jött, tanár (Ne, komolyan? Azt hittük, agysebész…), nem beszélni madzsar (aaaz pech, barátocskám), mostantól 3 hónapig részt vesz a németórákon (ajaj, ez még okozhat problémákat), a neve pedig Zönkekempe…
– Egészség… – morogtam, de a diri nem tüsszentett, ellenben a Zönkekempe megszólításra reagáló pasas még szélesebb mosolygásba fogott, már-már szétrepedt a szája, és vidáman integetett a diáksereg felé.
Futó pillantást váltottam Biával és Julival, akik hasonlóképp értelmes fejet vágtak, mint én.
– Szóval… mi is a neve? – De a kérdésre csak tanácstalan bámészkodás volt a válasz. Addigra már az osztály németes fele is előrenyomult, hogy jobban lássa.
– Legyen Günter. – vonta meg a vállát Imi.
– Miért? – kérdezte Bia.
– Nem tudom. Szerintem elég günterül néz ki. Nem? – A csapat egy másodpercre elmélázott, aztán heves bólogatással helyeselt.
– Ja, elég Günter…
– Hja, bár lehet Hans is… áh nem, a Günter jó lesz…
Szóval Güntit akkor láttuk utoljára aznap, és még jó darabig nem is sikerült vele összefutnunk, csak ködös legendák szóltak az ötödéves berkekből, hogy a fazon komplett németórákat tart. Persze már itt sejtenünk kellett volna, hogy Ágikánk előbb-utóbb akcióba lendül, és lecsap Günterre, ami sajnos egy héttel később be is következett…

folyt. köv.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

19 − tizenkettő =

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>