Üdvözöllek, halandó!

A nevem D. Darkfield, és csapdába estem a saját őrült világomban.

Ametisse

 Bujaság

Ametisse egyenes derékkal ült az antik fésülködőasztal előtt, aminek tükrén át saját alakját láthatta. Derékig érő, sötétbarna tincseibe lágy hullámok simultak. Most csak hanyagul hátradobta a csillogó hajzuhatagot, aztán kecsesen a rúzsért nyúlt, s megigazította a sminkjét. A bíborvöröset kedvelte leginkább. Ma éjjel is azt viselte. A mély, édesen sötét szín tökéletesen kiemelte ajkainak teltségét, akárcsak szemének ametiszt színű ragyogását.

A rúzs után a parfümös üveg következett, amelyben nem más rejlett, mint folyékony, bordóra színezett szenvedély.

A lány lassan végigsimította nyakának belső ívét, s lejjebb vándorolt, egészen a dekoltázsig. A bőréből áradó illat egyszerre volt édes, mégis fűszeres, bódító és izgatóan buja. Épp olyan, ami felkorbácsolta a férfivágyat, és elfedte egyúttal az előző szerető kétségbeesett érintésének nyomát…

Felkelt, hogy a tükörben a ruháját is szemügyre vehesse. A fűző fojtogatóan ölelte át a derekát, de szépen kihangsúlyozta a lány kacér, nőies vonalait, akárcsak melleinek finom ívét. Fekete tüllel takart, mélylila ruháján lágy redők ültek, melyeket Ametisse nem simított el. Elindult az ajtó felé, de félúton megállt. Halk, kéjes hangon felkacagott, mintha elfelejtett volna valamit. Visszafordult, és ráérősen az ágyhoz lépett, amit a testi szerelem és szenvedély őrült tánca majd’ szétszaggatott. A lány óvatosan elhúzta az ágy baldachinját, majd kiemelte a drágakövekkel berakott tőrt addigi helyéről. A selyemtakarón heverő férfitest megvonaglott. Ametisse szemei hosszasan időztek a tőr vékony pengéjén, aztán ajkához közelítette, és óvatosan lenyalta a fémet borító, nedves anyagot.

– Azt ígérted, szeretni fogod őt – suttogta ártatlanul, azzal szoknyáját félrehajtva, visszaillesztette a fegyvert a combján feszülő tokba. – De megcsaltad. A véred valaki más karjába hajszolt…

Lejjebb hajolt, hogy megcirógassa a fájdalomtól görcsbe rándult férfi arcát.

– Ő azt ígérte, megbocsájt neked – folytatta csendesen a lány, mialatt gondosan behúzta a baldachint. – De én nem fogok. Mert bűnös vagy…

A csípője érzékien ringott, ahogy az ágytól lassan az ajtóig lépdelt. Arcán titokzatos mosollyal hagyta el a szobát, s veszett bele az éjszaka sötét ölelésébe. Oda, hol ezernyi tévelygő lélek várt még méregtől édes csókjára; ahol újra és újra bosszút állhatott a szerelem megrontóin, kiknek bűne nem más volt, mint a bujaság maga. A lány pedig az ellenállhatatlan kísértés, a szerelmet ígérő, vágyat keltő és gyönyört hozó halál…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

16 + tizennyolc =

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>